Vasárnap kirándulást szerveztek a cserediákoknak HK Lantau nevű szigetére, amelynek nevezetességei a repülőtér, az óriás Buddha szobor és Lantau-csúcs, ami HK második legmagasabb pontja. Mivel az elsőt már mindenki látta, a két utóbbit vettük célba. Kb harmincan indultunk el, vezetőnk Lorenzio volt, aki a cserediákok önkéntes őrangyala és idegenvezetője ( amerikai, aki itt tanult, és saját viszontagságainak átélése miatt próbálja megkönnyíteni minden félévben az új cserediákok hordáinak életét). Mivel mindenkinek mást jelent a 'kirándulás', körömcipőtől túrabakancsig mindenféle lábbeli feltűnt. Elsőként hosszasan buszoztunk, majd elfelejtettünk leszállni. Vártunk egy másik buszt, amivel visszamentünk két megállót. Majd bementünk egy shopping centerbe, majd felszálltunk egy harmadik buszra... Úgy tűnt ekkor, hogy a körömcipő-féle kirándulásra számítóknak volt igaza. Elterjedt nézet volt még, hogy Lorenzio Guiness-rekordot szeretne dönteni a 'hány buszra tudunk felszállni 2 óra alatt' kategóriában.Aztán csak lekászálódtunk a járműről, és nekivágtunk Lantau-csúcsnak. Első benyomás:

 

 

 

Rövidesen a túrabakancsosok örülhettek: másfél órán keresztül csak felfelé mentünk, meredek lépcsőkön. Nem nagyon értem, ezek a kis kínaiak miért légvonalban építették ki az utat, egy kis szerpentin még belefért volna... Az 50 cm magas lépcsőfokokat még ennyire sem értem, de azért kitartóan döcögtem a ködbe:

Mászás közben mindenki azt várta, hogy felbukkan szemünk előtt a Buddha, és akkor már tudjuk, kb mennyit kell még menni. De Buddha sehol...

" - Where is the Buddha? Is it so small that we can't see it?(Mégsem olyan nagy ez a Buddha, ezért nem látjuk?)"  " No, it's too big to see ( Nem, olyan nagy hogy nem látjuk)"   " We are walking on the Buddha ( A Buddhán gyaloglunk)"

Az tehát mindenképp jó volt, hogy csomó új embert ismerhettünk meg. Az 'OTT VAGYUNK MÁR?' kérdés spontán feltevése után garantáltan az 'és hogy hívnak? Honnan jöttél? mit tanulsz? következett.

Ilyen lépcsőket másztunk meg... dombra fel,  dombról le...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A túra sztárjai mindenbizonnyal az olasz Riccardo és barátnője volt, akik nem ismervén a 'hiking' szó jelentését (túrázás) amolyan olaszos eleganciával vágtak neki a sokezer lépcsőnek. Sajnos nem volt szép idő, nem láttunk semmit, amikor végre felértünk, 934 méter magasra.

 

( a képek is azért ilyen fakók, mert élőben is pont ilyen volt).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lefelé sem volt könnyebb az út, csak rövidebb: félúton ott várt minket a nagy Tian Tan Buddha szobor. 34 méter magas, bronzból készült 1993-ban ( tehát nem egy régi darab). 238 lépcsőfokot kellett megmászni, hogy közelről megcsodálhassuk. Teaültetvény mellett vezet az út a Buddhához, amit a gaz csipegetők ellen madárijesztő véd:

 hmm... vámpírok tényleg mindenhol vannak!

Buddha először...

másodszor,

harmadszor. Marta, Zsanett, Marta.

Marta, Zágrábból, nem kispályás nőszemély. Ő az, aki dohányzás iránti olthatatlan szenvedélye miatt állandóan elveszik (mivel HK területnének kb 85%-án tilos dohányozni) , és jóesetben hosszas kutatás után afrikai és nepáli bevándorlók társaságában találjuk meg egy kisbolt előtt. Ha egyáltalán megtaláljuk...

halhatatlanok és egyéb szentek.

Ezután még elsétáltunk Tai O-ba, ami egy kis falu a szigeten. 

Útközben aznap másodszorra botlottunk bele egy szabadon, békésen kódorgó ökörbe - ami azért érdekes, mert másnap kezdődött az ökör éve. Vajon náluk az hoz szerencsét, ha átmegy előttük az épp aktuális év-állata, és ezért kolbászolnak az ökrök szabadon? A faluban nem sok látnivaló volt, pláne, hogy este érkeztünk, sötétben. Maximum a helyiek ajtaján nézhettünk be, amit nem divat becsukni arrafelé.

Ami kellemetlen élmény volt, az az, hogy az ott élők egy része aprócska, egymás mellé zsúfolt bádogházakban lakik, közvetlenül a tenger mellett... azt használják aztán mindenre, a szag és az úszó szemét alapján.

Megnéztünk egy templomot is, ami a másnap kezdődő új év alkalmából tele volt 'feláldozandó' gyümölcsökkel ( felhívnám a figyelmet a Dragon Ball-os pohárra :). Gondoltuk, eszünk is, ha már este van... erre a célra több étterem is volt, egyik kevésbé szimplatikus, mint a másik. Végül találtunk egyet:

... utólag bejelentem, mindenki túlélte. Még én is :) és már egész jók vagyunk pálcikával való evésben. Ha hazamegyek, nem is fogok mást használni! Nem nehéz, ha egyszer megtalálta az ember a fogást rajta, a tányér pedig szilárd kajáknál csésze-szerű, amit egészen a szádig emelhetsz. A levesestányérba meg bele kell hajolni, hogy szinte belelógjon az orrunk -  a hagyományos kínai leves ('noodles' angolul) úgyis tele van hosszú tésztával, amit lehetetlen nem disznó-módon elfogyasztani. A tészta mellett még valamilyen húst és előre leforrázott zöldséget tesznek bele általában, ezt leöntik egy húsleves-szerű, elég egyszerű lével, aztán jó étvágyat!

Szerző: Mirtice  2009.01.26. 08:39 1 komment

Címkék: kaja lantau

A bejegyzés trackback címe:

https://martus.blog.hu/api/trackback/id/tr22902780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2009.03.29. 18:36:20

Szia!

A lantaui 2 csúcs egyikére nyáron jó felmászni, amikor lent 30 fok van, fent pedig felhő és 22. Menj vissza akkor! Lent mindenki rohad, te meg hűsölsz.
süti beállítások módosítása