Múlt héten remek kulturális élményben volt részünk: a kínai új évet ünnepelték HK-ban, három napon át tartott az ökör évének köszöntése. De lényegében egész héten tartott a dínom-dánom ( és az iskolai szünet). Panem et circenses a népnek: hétfőn parádé volt, kedden tüzijáték. Lássuk sorjában:

Kung hei fat choi újévi jókívánság kantoni nyelven. HK-ba érkezésünkkor kezdődtek az ünnepi előkészületek az év legjelentősebb eseményére. Az új év nagyjából egy hétig tart, melynek során a világ szinte összes kínaija útra kel, hogy családjával tölthesse az ünnepet. Lakásaikat feldíszitik, jellemző a mandarinfa, az orchideál és egyéb virágok - ezek pénzt hoznak az új évben. Régi hagyomány, hogy kis piros tasakokban pénzt adnak egymásnak. A családi ünneplésen kívül persze megvannak a kötelező közösségi banzájok, itt HK-ban is. Ezeket érdemes megnézni, tehát mi is kivándoroltunk a nép közé. A vasárnapi lépcsőmászást hamar ki kellett hevernünk, mivel időben ki kellett menni a parádéra, és foglalni a helyet, ha látni akarunk valamit. Mikor két órával a kezdés előtt kiszálltunk az MTR-ból (a helyi metró), már hatalmas tömeg volt, a fehérek száma majdhogynem megegyezett a kínaiakéval, akik jöttek nagycsaládostól, és a nagymamát használták arra a célra, hogy utat törjenek maguknak a tömegben. Két óra ácsorgás után végre elkezdődött a felvonulás, komoly csalódással. Mi ugyanis hagyományos sárkányos-oroszlános csilingelős lampionos piros-arany színekben úszó parádét vártunk, de a helyiek szokás szerint a nyugati stílust majmolták. Hip hop táncoló fehérek kezdtek vonaglani olyan színvonalas zenére, amit még egy balatonparti diszkóban sem vesznek jó néven. Majd felvonultak az eseményt támogató cégek ( Cathay Pacific, Michelin), és csak ez után néhány kósza sárkány. Később kiderült, hogy a fő koncepció az, hogy különböző nemzetek a világ minden tájáról eltáncolják a maguk jellegzetes táncát. Ez Amerikánál egy csoport finoman szólva hiányos öltözetű hölgy riszálását jelentette… De voltak ijesztőre sminkelt ’gólyalábas’ királykisasszonyok is. Voltak jól sikerült produkciók is, nekem a legjobban Korea tetszett, mert ők vidám, hangos és autentikus koreai muzsikával szórakoztatták a közönséget. A legmeglepőbb azonban a helyi kínai magyar néptánc egyesület korsós tánca volt. Csak lestünk Zsanettal: „te, ez olyan magyaros…” „de… van egy ilyen tánc, nem?” „jaja… még bokréta is van a fejükön” „de ne már, de durva, HKba vagyunk mégiscsak, azt se szokták tudni h van olyan hogy  Magyarország” „baaazmeg, még címeres magyar zászlójuk is van!”