Bocsánat a késlekedésért, kicsit lusta vagyok mostanság, de íme, csak elkészült a Kína-beszámoló első része!
Csütörtök kora délután mindenki összepakolta a hátizsákját, hogy az MTR-ral elmenjünk a kínai határhoz… és 20 perc múlva Shenzenbe legyünk, ami már igazi Kína, járőrökkel, köpködéssel, szaladgáló egerekkel. Zárójeles megjegyzés, hogy Kínába vízum kell. Ezt HK-ban a megfelelő hivatalban lehet beszerezni, 22 euroért egy kétszeri belépésre jogosítót. Apróbetűs megjegyzés: a szabály szerint azok, akik nem rendelkeznek HK-i személyigazolvánnyal (amit 6 honapnál további tartózkodás esetén lehet kapni), azok csak kétszeri belépésre jogosító vízumot kaphatnak. Ellenben, ha az igénylőnek amerikai útlevele van, kaphat multiple-visat: ami 6 hónap alatt korlátlan belépésre jogosít… ellenben a határon az amerikaiak útlevelét 10 percig nézegetik, a szép piros EUsat meg csak 3 percig.
Hálókocsis vonattal utaztunk Guilin városba. Giulin Guanxi tartományban található, a Li folyó partján, a maga 600 ezer lakójával kisebb városnak számít. Este fél 7kor gördült ki a vonatunk a shenzeni állomásról. Elfoglaltuk az odúinkat, egy fülkében 6 ágy volt, így a mi 9 fős csapatunk 3 egymás melletti fülkében szóródott szét… töredelmesen bevallom, ott fogyott el a toleranciám, amikor 3 kínaival és egy feketével kellett volna egy fülkében aludnom, aprócska hiszti után a többiek megszántak és cserét eszközöltünk. Mielőtt elítélnétek, h rasszista vagyok… mindenki gondolkozzon el, ő mit reagálna :) nyilván, a probléma nem a fekete sráccal volt, hanem azzal, hogy idegbajos vagyok attól, ahogy a kínaiak váratlanul és hangosan szörcsögnek, krákognak, szipognak, stb.
HOL VAGYUNK A TÉRKÉPEN??
Korán reggel érkeztünk Guilinbe, volt vagy 10 fok, azt hittük, megfagyunk. Elszoktunk már a hideg időjárástól. A hostelből elénk jött a recepciós lány, és egy bérelt kisbusszal mentünk a szálláshelyünkre, ahol lepakoltuk a hátizsákokat, és már indultunk is tovább rizsföldeket nézni. Kb 2 órát zötykölődtünk, mire Long Ji-be értünk. Innen busz viszi fel a túristákat Ping An-ba, ami egy tradicionális, 600 éves zhuang falu.
Ahogy elnéztem, a túristák a helyiek fő bevételi forrásai, még azért is pénzt kérnek, hogy lefényképezzék őket. Egész nap a rizsföldek mellett kóricálnak, vadászva az óvatlan túristákra, hogy cipelhessék a csomagjait, vagy lefényképezkedjenek velük, illetve képeslapot árulnak. Mindezt elég agresszívan, követik az embert, és nincs az az isten, hogy elmagyarázd nekik, hogy menjenek már a fenébe, nem akarunk semmit venni.
Íme a rizs teraszok:
Este Guilin belvárosába mentünk sétálni… még egy ilyen ocsmány várost… Elnézést a kifejezésért, de Tatabánya komolyan Disneyland ehhez képest. Pedig nagyon igyekeznek túristásítani mindent. De… valami nem stimmel. Eszméletlen büdös van mindenhol, kosz, az emberek csúnyák, ellenszenvesek és köpködnek. Minden szürke, kedvetlen, kellemetlen… azt hiszem a McDönciben éreztük legjobban magunkat :) Eltekintve attól, hogy a bejárat előtt van éjszakai piac. Ami itt annyit jelent, hogy szerencsétlen nyomorult emberek gagyinál is gagyibb lim-lomot árulnak, a földön ücsörögve, ahogy elnéztem, az egész család ott van, összeaszott nagypapától beteg kisgyerekig. A puccosnak szánt központtól csak egy reklámtábla-rengeteg választja el a nyomornegyedet, aminek bemerészkedtünk a szélére. Mindenki emlékszik Dickens 18.századi Angliájára? Na, pont olyan. A szállásunk viszont hihetetlenül remek volt, kedvesek voltak, tisztaság volt és barátságos szobák.
David, Márti, Riccardo, Alex, Nico, Peter, Marta, Vivek és Zsanett
Mondtam, hogy igyekeznek... itt akartunk ebédelni, de túl büdös volt ahhoz, hogy betegyük a lábunkat. A bejárat előtt utca-szag, a küszöböt átlépve pedig vmi gyomirtóra emlékeztető fertőtlenítő-szag. Így maradt a pizzázó :)
